Posts made in május, 2011


.
.

Régóta nézegetem az American DJ oldalának „DJ keverőpult” menüpontját, de az elmúlt hónapokban mindig halk sóhajjal zártam be, vagy navigáltam tovább másik termékkategóriára.

Most azonban úgy tűnik nem volt hiábavaló a sok várakozás, ugyanis olyan termék van kilátásban, amilyenre mindig is vágytam. Egyszerű, letisztult kétcsatornás keverő, kill-funkcióval, komoly karakterisztika-lehetőségekkel, és nem utolsó sorban, beépített kétcsatornás USB-hangkártyával.

Igazából a felsorolás utolsó részében említett tulajdonság elolvasása után csillant nagyot a szemem, hiszen végre anélkül tudunk timecode-ozni, vagy különböző vezérlőkkel bűvészkedni, hogy külön hangkártyát kené bekötözgetnünk. Aki esetleg nem rendelkezne MIDI-kontollereket garmadájával, annak sem kell szomorkodnia, ugyanis egy gombnyomásra a keverő összes fedlapi potmétere is tud MIDI-üzeneteket küldeni számítógépünk számára.

dv2

Mint azt már említettem az eszköz potméterei kiválóan paraméterezhetők, hiszen mindegyiknek külön tudjuk állítani a karakterisztikáját, még az optikai crossfadernek is, ami igazán jó szolgálatot tesz a technikás DJ-k körében, hiszen bátran scratchelhetnek vele. A készülék természetesen fogad mikrofont is, ami két sávon hangszínelhető és tartzik hozzá talkover-funkció is. A kimeneteket tekintve, az American Audio tartja jó szokását, hiszen minden keverőjén szimmetrikus XLR is megtalálható, a szokásos RCA pár mellett.

Mindez a bruttó 79.900 Ft-os listaáron abszolút versenyképes, így beszerzése egy modern DJ számára elengedhetetlen.

Read More

Régi forma, új színek


Posted By on 2011. máj 9.

 

Amióta DJ a DJ, azóta hajtja a vágy, hogy egyedi legyen, különbözzön „kollégáitól”, vagyis legyen egyénisége, mind zeneileg, mind megjelenésében. Ez a vágy gyakran odáig fajul, hogy a lemezlovas saját felszerelése „szenvedi el” a különbözési-hóbortot, ebből is leginkább a leglátványosabb munkaeszköz, a fejhallgató.

Miután valós, piaci igényként megjelent a fejhallgató egyedisége, a gyártók  hamar neki is láttak az alaptípusok felturbózásának, de létezik például olyan gyártó is, akinél pusztán ennyi a koncepció, ami nyilván a hangminőség rovására megy, ezért ne feledkezzünk meg a döntés fontosságáról, vagyis válasszunk nyugodtan szép, egyedi fejhallgatót, de mindenképpen tisztázzuk magunkban, hogy az esztétika, vagy a funkcionalitás fontosabb számunkra. Arany középút persze létezik, van olyan fejhallgató, ami alacsony árával kiválóan megfelel egy hobbi-DJ számára és mégis szép színekben pompázik.

hp550_lava

Az American Audio HP550-es fejhallgatója meglehetősen kedvelt típus, kiválóan bizonyít még gyakori használat esetén is, és az eddig megszokott fekete szín után, nemsokára elérhetővé válik a piros /Lava/, zöld /Lime/ és a fehér /Snow/ verzió is.

Read More

Weboldalunk további használatával jóváhagyod a cookie-k használatát az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltak szerint. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Felhívjuk továbbá a figyelmet, hogy ez a webhely/alkalmazás 1 vagy több Google szolgáltatást használ, továbbá információkat gyűjthet és tárolhat, beleértve többek között az Ön látogatására vagy használati szokásaira vonatkozó információkat. Az alábbi, a Google részére adott hozzájárulást tartalmazó szakaszban, a megfelelő lehetőségre kattintva megadhatja vagy megtagadhatja a hozzájárulását ahhoz, hogy a Google és annak harmadik féltől származó címkéi felhasználják az Ön adatait az alábbiakban megadott célokra.

Bezár