miniMIDI*

Posted By Gergics Attila on 2011. febr 1.


.
.
* Azt szokták mondani, ha egy írás címe kérdéseket vet fel, vagyis felkelti az érdeklődést, akkor már nyert ügye van az írónak, ezért sokan – jómagam is – sűrűn élünk ezzel a lehetőséggel. A párhuzam nem véletlen, hiszen megérkezett végre egy olyan termék, ami már a bejelentés pillanatában felhívta magára a figyelmet.

minimpk-006

Az Akai Pro termékei etalonnak számítanak a stúdiótechnikában, és ahogyan telik az idő, ők alkalmazkodnak a leggyorsabban a piac változásaihoz, hiszen naprakészen gyártják az új trendeknek megfelelő eszközöket.
Az MPK mini hiánypótló eszköz volt, hiszen eddig senki nem gyártott ennyire kompakt MIDI-vezérlőt, ilyen minőségben. A technikai feltételek adottak voltak a gyártónál, hiszen volt már LPD8-asuk és LPK25-ösük, de a kettő „összegyúrásával” nagyot, vagyis kellően kicsit alkottak, gondolva az utazókra és a hobbistákra, vagy bárkire, akinek kevés a hely az íróasztalán.
Tehát mire is számíthatunk, ha megvásároljuk az eszközt? 8 MPC minőségű, leütésérzékeny, háttérvilágított, ütőfelületet kapunk, melyek két bankba oszthatóak, így összesen 16 funkciót vezérelhetünk velük. Egy kétoktávos MIDI-billentyűzetet, mely a kicsi billentyűk ellenére megszokható és természetesen szintén leütésérzékeny. 8 darab szabadon címezhető potmétert, melyekkel bármilyen szoftver paramétereit kontrollálhatjuk. A készülék beépített Arpeggiatorral is rendelkezik, melyet a Tap gombbal bármikor ütemhelyessé tehetünk, de erre a későbbiekben még visszatérünk.
A műanyag ház és alkatrészek ellenére elég masszív a szerkezet, súlya pedig vetekszik 8 zsemlével, ami a hordozhatóság miatt rendkívül nagy előny, de csekély súlya ellenére stabilan áll az asztalon, hála a gumilábaknak.

minimpk-003

A doboz tartalma maga az eszköz, egy USB kábel, egy használati útmutató, valamint egy CD, amin megtalálható a készülék Editor programja, ami ugyancsak megér pár mondatot. A program elindítása után meg kell erősítenünk, hogy kért MIDI-eszközt akarjuk beállítani, ami több kontroller egyidejű használata mellett bizony nem egyértelmű. Miután ezt megtettük, lehetőségünk nyílik a konfigurálásra, ne sajnáljuk erre az időt, hiszen így tudjuk a vezérlőből a legtöbbet kihozni! Az ütőfelületek beállításai: Az általuk küldött üzenetek lehetnek Note-ok (hangjegy), PC-k, vagy CC-k is, és megadhatjuk, hogy ezek pillanatnyi (momentary) vagy kitartott (toggle) üzenetek legyenek, valamint azt is, hogy melyik MIDI-csatornán jussanak számítógépünkbe. Ennek akkor van jelentősége, ha a billentyűzetnek/potmétereknek is más MIDI-csatornát adunk meg, így két különböző VSTi-t vezérelhetünk egyidőben (dobgép + szintetizátor). Ide még talán annyit jegyeznék meg, hogy a tekerőpotik CC-i is szabadon konfigurálhatóak, továbbá adhatunk nekik minimum és maximum értékeket is. Az általános jellemzésben már említett beépített Arpeggiatorba is itt tudunk jobban elmélyülni(!), ideértve annak kvantálását és egyéb beállításait is.

mpk-editor

Összességében nagyon jó MIDI-vezérlőt választ, aki emellett dönt, főleg laptop mellé ideális, hiszen könnyen elfér mellett a táskában, így bárhol komponálhatunk, vagy rögzíthetjük hirtelen jött ötleteinket.

1 Comment

  1. Ritkán járok felétek, ezért kérdem: -Tervezitek-e, h pl. Apple MB-ra kötve, akár csak gyárilag támogatott szoftverekkel meg lehessen tekergetni? Köszönöm.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .