Reloop Beatmix 2 MK2

Posted By Séta Attila on 2015. aug 27.


20150825_170516
2015-ben minden márka kirukkolt a maga újdonságával, így többek között a Reloop is piacra dobta a Beatmix 2 MK2-őt, amit most egy kicsit közelebbről is bemutatunk nektek.

 

 

 

 

Ahogy a nevéből is látszik ez nem egy új kontroller lesz, ez csak a régi leporolva, „felújítva”. Azonnal észrevehető, hogy a Reloop nem erőltette meg magát. Nem sok különbség látszik elsőre, sőt másodikra se, de megkel, mondjam harmadikra se véltem felfedezni nagy különbséget az előzőhöz képest. Ez egy Beatmix 2 Black Edition.

Kijelenthető, hogy idén a Reloop inkább a keverői felújításán és a Neonon dolgozott, aminek ha minden igaz megkaptuk a pad gombjait ebbe az eszközbe bele építve. Bár sajnos nem tudtam összehasonlítani az előző verzióval, mivel az már egy archív darab, de biztosíthatok mindenkit, hogy ennek a verziónak nagyon kényelmesek a pad-jei. Elég vastag, hogy megüthessük, de nagyon rá se kell feküdnünk a gombokra, hogy érzékelje, amit akarunk. Mondhatni pont kényelmes. Sajnos, ha elsőre ül le elé az ember, elég botrányosnak találhatja, hogy most melyik mit is csinál, melyiket kell nyomni,  hogy beloopoljunk valamit vagy, hogy cue pontokat tehessünk le.
20150831_145447Valójában, ha foglalkozik vele egy kicsit az ember és megnézi, hogy mit is nyomogat, és mi van felrajzolva a gombok sarkára, akkor gyorsan kilehet tapasztalni, de az biztos, hogy például egy Pioneer rendszeren ez ezerszer jobban fel van tüntetve.
Csak két módot tudnak a padok, amit A és B betűjellel jelöltek. A módban, 4 hot cue pontal gazdálkodhatunk és 4 féle hosszúságú auto loopunk van. Csak 1, 2, 4 és 8 ütemes loopot tudunk letenni, sajnos hosszabbra nincs lehetőség. Legalábbis Serato Introban a duplázásra se nőtt meg 8 ütemnél nagyobbra a loop mérete. Pedig néha el kellene a 16 vagy akár a 32 ütemes loop is.

B módban 8 darab egyedi Sample-el színesíthetjük a szettünket, ami az Intro verzióban valójában csak 4. És nem oldalanként jár a 4/8, hanem csak egyszer, így mind a két oldal ugyanazokat a sample-őket tudja csak kezelni, nem is értem miért. Ide betölthetjük saját acapelláinkat, illetve hang effektjeinket, de akár komplett zenerészleteket is. Látszik, hogy nagy hangsúlyt fektetett a Reloop a sample kezelésre hisz még külön toló potmétert is kaptunk a hangerejüknek, de erről majd később.

20150825_183251A Pitch poti is befeketedett, ugyanúgy nagyon kényelmes, nem akad meg 0-nál és 0 jelző led is van. Talán lehetne kicsit hosszabb, de így sem olyan rövid, hogy ne lehessen gond nélkül használni. Egyébként a Shift és a CUP gombok együttes lenyomásával állítható a Range, vagyis, hogy hány százalékot állíthassunk a Pitchel. Ez lehet +-8, 16 és 50% is.

 

A jog tárcsa is a régi maradt, csak kapott a közepére egy kis mintázatot, talán, hogy jobban látható legyen a forgása. Ez a minta kicsit hajaz az „olcsóbb” Pioneer eszközök (SB, SR) tárcsáján látható mintára, ami ugye a nagy testvérek led-es dizájnját próbálja szimbolizálni, több-kevesebb sikerrel.
Személy szerint én jobban preferálnék egy kicsit magasabb tárcsát, aminél nem lenne ilyen veszélyes, hogy eltaláljuk-e az oldalát, illetve nem-e csúszik „fel” az ujjunk a tárcsa tetejére.
Ugyanis nem sikerült rájönnöm, hogy hogyan lehet kikapcsolni a scratch funkciót. És azért elég kellemetlen tud lenni, ha buli közepén egy szimpla tárcsa lökés helyett bele scratch-elünk. 20150825_170606
A 14 centiméteres átmérő elég brutális, de rendkívül kényelmes, és ezzel a dizájnnal már egy fokkal jobb megjelenése is van. Nem úgy néz ki mint, egy 90-es évekbeli elektromos sütőlap. Reméljük a Beatmix 3-ban már nem csak dizájn lesz, hanem valóban kap ledeket mint a felsőbb kategóriás Pioneer eszközök, de erre sajnos még egy évet minimum várnunk kell. Bár nem is hiszem, hogy ebbe az árkategóriába ez az újítás beleférne.
A Play, Cue, Cup, Sync, Shift gombok se változtak, még mindig elég kényelmesek, megfelelő távolságra vannak egymástól és még mindig műanyagok, bár sokkal jobb mintha gumiból lennének.
Oldalanként 3 különböző effektet kezelhetünk egyszerre, ugye ilyet nem tud nagy bánatunkra a Numark Mixtrack Pro 3, ebben az eszközben szerencsére nem vonták össze őket. Egyébként Serato Introban összesen 6 féle effektet oszthatunk ki, de ez a DJ verzióban alapból több, sőt akár új effekteket is vásárolhatunk hozzá.

20150825_170546 A keverő rész is csak az alap színváltoztatáson esett át, nincs semmi újítás, pedig ennek a területnek lett volna igazán szüksége az újításra. Nem azt mondom, hogy itt komoly bajok vannak, és nem lehet teljes értékűen használni, de azért egy kivezérlés jelző tényleg elfért volna. Sőt az eszköz egyetlen hibájának tudnám mondani. Nem sok értelmét látom egy tolópotmétert adni a két sávunk között egy sample hangerőnek, ami amúgy körülbelül bárhol máshol is egy tekerő potméteren, ennek helyén pont elfért volna legalább 2 led csík. A Numark emberei ezt orvosolták a Mixtrack Pro 3-ban, lehet, hogy a Reloop is megtartja ezt az újítást a 3-as számú eszközébe.

Természetesen az EQ potméterek is csak színt váltottak, tapintásuk, egymástól való távolságuk és a használatuk is pont jó. Szerencsére a Reloop nem spórolta ki a Gain potit, mint a legtöbb márka a hasonló árkategóriás eszközeiből. Ugyan (HP,LP) filter potink nincs, de annak a hiánya kevésbé fáj, mint a Gain hiánya. A filter megoldható 3 potméterből vagy effektből, míg ha nincs elég hangerőd imával sem fogsz tudni többet varázsolni rá (esetleg, ha masterre erősítesz, de az már buzgárkodás). Egyébként a browser poti, mintha sokkal finomabb lenne, és kevésbé reteszelne mint eddig, de lehet, hogy ez az előző verzióban is így volt, a nálunk kiállítottak közül biztosan ez a leglazább.

20150825_183228Méretileg kicsit meghaladja az azonos kategóriába tartozó társait, de még mindig nem mondható túl nagy eszköznek, csak éppen a laptopunk mellé nem tudjuk bedobni. (Hacsak nem egy 24″-os lapink van). Természetesen hangkártyával, Jack-es mikrofon bemenettel, és kettő darab fejhallgató csatlakozóval is rendelkezik (kis és nagy Jack).  Viszont csak egy master kimenetet kaptunk és azt is RCA csatlakozóval oldották meg. Bár erre a kategóriára nem jellemző, hogy rendelkeznének Booth/Monitor kimenettel, illetve több féle Master vagy Rec kimenettel, de azért nem lenne hátrány.
Összességében egy nagyon jól felszerelt és használható kontrollert kapunk a pénzünkért, a kivezérlés jelző hiánya az egyetlen hátrány, amit kitudnék emelni, de ettől eltekintve bátran ajánljuk minden kezdő és haladó felhasználónak, aki a DJ pályafutáson gondolkozik. A maga jelenlegi 75 ezer forintos árával pedig még csak nem is nevezhető egy drága eszköznek, tökéletes társa lehet mindenkinek, mind a bulikban és az otthoni gyakorlásnál egyaránt.

Megrendelhető a DJ Store Webáruházában!

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .