Egy kis késéssel ugyan, de végre Magyarországra is megérkezett a Numark egyik 2015-ös újdonsága a Mixtrack Pro 3. Elődjei sikerei után nagy izgalommal vártuk ennek a készüléknek az érkezését is.
Tovább olvasom...
Egy kis késéssel ugyan, de végre Magyarországra is megérkezett a Numark egyik 2015-ös újdonsága a Mixtrack Pro 3. Elődjei sikerei után nagy izgalommal vártuk ennek a készüléknek az érkezését is.
Tovább olvasom...
Egy fejhallgatót alapvetően nem csak a hangminősége, hanem felhasznált anyagok minősége is jellemez. A DJ-szakma ugyanis, akármennyire is szeretnénk idealizálni a helyzetet, nem a fejhallgató legjobb barátja.
Számtalan esetről tudunk, ahol a törés, vagy egyéb sérülés még csak nem is extrém igénybevétel mellett következett be, “mindössze” elég volt hozzá, hogy napi 4 órában, hónapokon keresztül dolgozott az áldozat. Tulajdonosa hiába vigyázott rá, elkerülhetetlen volt az amortizáció.
A Pioneer fejhallgatói ezért mindig a legfelső ársávban helyezkednek el, legyen szó bármelyik kategóriáról (kezdőtől a profiig), teljesen biztosra vehetjük, hogy a pénzünkért cserébe kapott eszköz, arányosan hosszabb távon szolgál ki minket, akár napi szintű, komoly munkának is felfogható terhelés mellett.
Tovább olvasom...Egy videó azoknak, akik szeretnek összefüggéseket és logikát keresni a dolgokban. Mert ugye mindennek oka van…
Tovább olvasom...Weboldalunk további használatával jóváhagyod a cookie-k használatát az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltak szerint. További információ
A webhely Google-cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadod a cookie-k használatát.